A Megasztár talán legdekoratívabb énekesnőjét, Bencsik Tamarát kérte fel elsőként erotikus fotózásra a Playboy főszerkesztője, Radnai Péter. Az énekesnő gondolkodás nélkül visszautasította az ajánlatot, nem úgy, mint a versenyből már kipottyant Nkuya Sonia.
A Megasztár csapatának egyetlen még versenyben lévő felnőtt énekesnője, Tamara nem csak a közönség férfi tagjait vette le a lábáról szépségével, de Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője is hamar felismerte: a szerbiai lány bájai új olvasókat is hozhatnak a nyuszis magazin táborába.
– Nagyon hízelgő ajánlat, hogy a legnagyobb férfi magazinban szerepelhessek, ennek ellenére azonnal nemet mondtam – kezdte Tamara. – Egyszerű oka van: Nem a testemmel szeretnék ismertségre szert tenni, hanem a hangommal – mondta a szerbiai lány, akiből bár árad a nőiesség, mégis visszafogott, korához képest kissé konzervatív teremtés. Tamara azt is elmondta: szeretné valóra váltani az álmát, hogy sikeres énekesnő legyen, de nem minden áron. Ragaszkodik ahhoz, hogy a magának kijelölt úton jusson el a sztárságig. Úgy tudjuk, hogy nem minden megasztár-jelölt ilyen finnyás. A főszerkesztő tovább vadászott az ifjú énekes lányok között, és sikerült is becserkésznie Soniát, aki már kiesett a versenyből. Sonia így nem csak egy újabb rajongótáborra tehet majd szert, hanem a nem elhanyagolható tiszteletdíjra is, ami tudomásunk szerint 500 ezer és 2 millió forint között van.
|