Előkerült egy szexvideó Szalontay Ágiról, a Bár 2.0 egyik szereplőjéről. Ági nem tagadja, hogy néhány évvel ezelőtt pornózott

Így nézett ki öt éve, kisebb mell, szőke haj
Pornózott Szalontay Ági, művésznevén Agnes Zalontai. A világhálóra most felkerült felvételen minden kétséget kizáróan ő szerepel.
A film készültekor, azaz öt éve még szőkén, és kisebb méretű keblekkel domborított három férfi társaságában a kamerák előtt, és szinte mindent bevállalt.

Öt évvel ezelőtt a pornófilmben
Ági nem tagadja, hogy ő szerepel a filmben. – 19 évesen a szüleim váltak, nagyon rossz állapotban voltam, pénzre volt szükségem, ezért elmentem egy aktfotózásra, ahol leitattak, és végül ez lett belőle. Természetesen nem vagyok rá büszke, de azt se szeretném, hogy ez bárki véleményét is befolyásolja rólam – mondta a táncoslány.

Így néz ki mostanság, nagy mell, fekete haj
Szalontay Ágiról már korábban is derültek ki pikáns dolgok. Miként azt a Blikk megírta Ági azt állította, hogy lefeküdt két Forma–1-es pilótával, amit utána letagadott, de ez még a Bár 2.0-ba való beválogatás előtt történt. Az olaszországi Playboy számára készült felvételek (lentebb a galéria) már a valóságshow indulása után kerültek el, amiért kedden majdnem kizárták.

A Playboy-fotókért kattints a képre!
A Bár 2.0 szervezői ma is válságstábot hívtak össze, de végül nem diszkvalifikálták Ágit, pedig a show kezdetén minden versenyző aláírt egy nyilatkozatot, miszerint soha nem pornózott. A Viasat3 vezetősége úgy döntött, hogy a nézőkre bízza Szalontai Ági sorsát, a kiszavazáskor dől el, mennyire értékelik a versenyző műsorbeli teljesítményét, illetve múltbéli tetteit.
|