Ma már rádiós műsorvezető és közélettel foglalkozik - A csinos Judy Nero nem is szívesen beszél a múltjáról, de ez nem jelenti azt, hogy megbánta, árulta el.
Nem szereti Judy Nero, ha pornószínésznőnek titulálják - Már csak azért sem, mert mindig csak nőkkel forgatott. Azért hagyta abba, mert már nem volt kihívás a szakmájában számára.
Anyagilag persze megérte a munka, vallja be. Nincsenek anyagi gondjai, van egy kis lakása, kis autója és némi megtakarított pénze. Nem bánja a múltját: véleménye szerint ez semmivel sem különb, mint ha egy titkárnő napközben a főnökével szexel - mondta a Kiskegyednek Judy Nero.
A csinos sztár ma is foglalkozik volt szakmájával, de csak annyiban, hogy erotikus darabokat rendez.
A Magyarországon debütáló első ilyen mű Megcsalók címmel tavasszal, az Erotika Parádén került bemutatásra, és nagy siker lett. Azóta is van igény ilyen darabokra a hasonló témájú rendezvényeken.
Emellett Judy Nero rádiós műsorvezető. Nem szereti, ha múltját felhánytorgatják neki, ezért amikor nemrég a Hal a tortán szereplőjeként mutatkozott a képernyőn, igencsak rosszul esett neki egy-két dolog.
Asztaltársa, Krisz Rudi ugyanis minduntalan a pornóra terelte a témát, sőt, saját vacsorájára egy barátját is meghívta, aki tanácsokat szeretett volna kérni Judy-tól...
Magánéletéről sem szívesen beszél a csinos sztár. Korábban összeboronálták a megasztáros Szabó Leslie-vel, de ennek már jó pár hónapja, és azóta az énekes más hölgy oldalán találta meg a boldogságot. Hogy Judy Nero kién keresi, az egyelőre titok.
|